TÚLÉLŐKÉPZÉS
TÚLÉLŐKÉPZÉS
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
FELKÉSZÜLÉS

A SZERENCSE AZ,

AMIKOR A MEGFELELŐ

ELŐKÉSZÜLET

TALÁLKOZIK A

KINÁLKOZÓ

ALKALOMMAL!

 
AKARAT

NINCS VÁGY 

LEMONDÁS NÉLKŰL,

DE AHOL MEGVAN

AZ AKARAT OTT

MÓDOT, LEHETŐSÉGET

IS TALÁLHATSZ!

 
A ZSEBEIDBŐL GAZDÁLKODSZ, DE A TUDÁSODBÓL ÉLSZ!

Katonai túlélés oktatása alatt mi azt értjük, hogy a hatályos jogszabályok betartásával, megpróbáljuk a hétköznapi életben is használható katonai túlélési fortélyokat a jelentkezőkkel megismertetni.

A katonai műveletek nagyszázalékban felszerelés igényűek, így elsősorban az egységesített rendszerben lévő, és az ellenséges területre vitt egyszerű használati tárgyak sokrétű improvizációs alkalmazhatóságát tanítjuk fontossági sorrendben. (pl: hogyan készíthetünk vízdesztilláló rendszert csajkából, edényekből, hogyan főzhetünk fűst-fény nélküli módszerekkel és nemcsak a kémiai melegítős lehetőségeket tárgyaljuk ki.)

Hogyan építhetünk fűtött rögtönzött menedéket, amely még az éjjellátó és hőkamera álcázásnak is megfelel, ha más alternatív lehetőség nem állna rendelkezésre, és a körülmények is rákényszerítenének minket?

Illetve ha felszerelésünket elvették, vagy megsemmisült bármely okból kifolyólag, hogyan boldoguljunk a természetben, avagy a városi körülmények között. A cél az életmentő túlélő praktikák előzetes begyakorlása. (tűzcsiholás, eszközök fabrikálása talált-szerzett-átalakított tárgyakból állati és természeti képződményekből-alapanyagokból, nyomolvasás, navigációs, csillagászati, természettudományi ismeretek segítségül hívásával…..stb.)

 

A terepen különböző megoldandó feladatokat kapnak a jelentkezők, melyeket az adott rendelkezési idő alatt, először megkísérlik saját kútfőből megoldani, ami már eleve fejleszti, és célorientáltan a probléma motivációs megoldására  fókuszálja a figyelmüket.

Majd kitárgyalva az alternatív kivitelezési lehetőségeket, a legpraktikusabb és legeredményesebb eljárás kerül tanulásra-gyakorlásra az adott terep, klíma, illetve a külső elérhető erőforrások figyelembe vételével.

 

Előre egyeztetéssel rendőrök, katonák, cégek képzését is vállaljuk, csapatépítő céllal.

 

 

A túrák általában NONPROFIT alapon szerveződnek, azonban az eltérő profilú túracsomagok egyéb különböző mértékű, járulékos többlet költségeket is felölelhetnek, ezek mértékéről az előzetesen egyeztetett eligazításokon lesz majd módunk tájékoztatni az érdeklődőket.

 

Kapcsolatfelvétel az INFORMÁCIÓ modulban a fő MENÜBEN e-mailes jelentkezéssel!

 

                           

                            HA SZERETNÉD PRÓBÁRA TENNI MAGAD,

                                HA VÁLLALNÁD AZ ÉLET KIHíVÁSAIT,

                                     HA KÉSZ VAGY A VÉGSŐKIG,

                      GYERE EL, ÉS ISMERD MEG SAJÁT HATÁRAIDAT!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A túrák alkalmával,  amennyiben van rá igény, önvédelmi képzésre is van lehetőség.

 

Egyéni képzéseket is vállalunk   személyre szabottan, különböző fegyvernemekben és stílusokban!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Még nincs hozzászólás.
 
ZENE
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!